© Drávamenti Óvodák Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat hivatalos honlapja - 2017 - 2024
2018/19-es nevelési év - Bolhó Tagóvoda - ŐSZ
Szeptember első hetét a „Tartalmas iskolakezdés” projekthéttel kezdtük, ami során az óvónéni segítette az első
osztályosok beilleszkedését az iskolába. A hét utolsó napján kis elsőseink látogattak meg minket az oviban, ahol
ismét találkozhattak volt barátaikkal, és élménybeszámolót tarthattak társaiknak.
Szeptember második hetétől kezdődött meg új ovisaink beszoktatása, 5 új kisgyermek került intézményünkbe. A
jó időnek köszönhetően egész ősszel nagyon sok időt tölthettünk az udvarban, illetve tehettünk nagy sétákat a
faluban. Megfigyeltük az őszi tájat, lesétáltunk a Tőzeg tóra, ellátogattunk a szőlőhegyre, ahol megfigyelhettük
a szüret folyamatát, játszhattunk sokat a falu játszóterén.Október első hete az állatok körül forgott, melynek
keretében megünnepeltük az állatok világnapját. Ellátogattunk egy kisóvodásunkhoz, ahol állatokat simogat-
hattunk, bárányokat, pónit, cicát, kutyát. Láthattunk disznót, házi szárnyasokat, galambokat.
Október 13-án, megtartottuk az immár hagyományosan megszervezett szüreti felvonulásunkat és az azt követő
esti jótékonysági bált. Kellemes napot tölthettünk el, ahol velünk tartottak a felvonulás során az iskolások, a
szülők, az önkormányzat dolgozói, községünk polgármestere, és a képviselőtestület tagjai, a nyugdíjas klub, a
horvát kisebbség és a roma kisebbség tagjai is. Szép időnek köszönhetően végig lovaskocsikáztunk a falun,
egészen Babócsáig és Heresznyéig. Az anyukák szép táncos koreográfiával készültek, a zenét Gyurokovics Tibi
bácsi és Kurucz Jani bácsi szolgáltatta, a nyugdíjas klub pedig énekhangjával kísért minket. Ovisaink és
iskolásaink is táncos műsorral készültek.Október 17-én az iskolában voltunk, ahol Figura Ede zenés műsorát
láthattuk, hallhattuk. Közösen ültettük el a Barcs Városgazdálkodás által kapott árvácskákat, ami
járdaszegélyünket díszíti az óvodában .
Ősszel három alkalommal tartottunk egészségnapot, ahol Mózes Enikő volt a segítségünkre, aki bemutatta
nekünk a helyes fogápolást, megismertetett bennünket az egészséges táplálkozással, illetve felhívta
figyelmünket a dohányzás egészségkárosító hatásaira. Október 29-31között halloween hetet szerveztünk, ahol
tököket faraghattunk, szellemeket gyártottunk, boszorkányt csináltunk rongyokból, feldíszítettük
ovinkat.November 12- én Márton heti projektünket szülőkkel együtt egy közös esti programmal zártuk, amely
során zsíros kenyeret kentünk, teát főztünk, közösen elevenítettük fel Márton nap legendáját, énekeltünk libás
énekeket, elszavaltuk a megtanult versünket és mondókánkat, majd mikor besötétedett elindultunk a mécseses
felvonulásra.